Magunkról

Tisztelt Hölgyem/Uram

Köszönettel vesszük, hogy időt fordít Cégünk ismertetőjének áttanulmányozására. Engedje meg, hogy röviden tájékoztassuk Önt eddigi munkánkról, fő tevékenységi köreinkről, eddigi referenciáinkról valamint jövőbeni terveinkről.

Cégünket kettős ügyvezetéssel 1993-ban alapítottuk. Azóta munkánk minőségének és megbízhatóságunknak köszönhetően folyamatosan fejlődünk úgy technikailag, mint szakmailag. Ennek záloga egyrészt vezetőink emberi alkalmassága, szakmai képzettsége, múltja és háttere, másrészt dolgozóink emberi és szakmai felkészültsége, valamint folyamatos képzése.

Cégünk nagy hangsúlyt fektet a technikai, valamint a humánpolitikai fejlesztésekre. Ennek jegyében a 2012-es évben átfogó technikai és infrastrukturális fejlesztést hajtottunk végre a kor követelményeihez igazodva annak érdekében, hogy egyre magasabb szintű szolgáltatásainkkal tudjuk segíteni jelenlegi és jövőbeni megrendelőinket. A teljes URH adó-vevő készletünket valamint számítógép parkunkat modernizáltuk, új gépjárműveket vásároltunk a szolgálati helyek gyakoribb ellenőrzése érdekében. Folyamatban van az objektív járőrellenőrző rendszerünk modernizálása is.

2000. novemberében Bécs város biztonságával foglalkozó szakemberek voltak a vendégeink kölcsönös tapasztalatszerzés céljából.

Szakembereink nagy gyakorlattal rendelkeznek az objektumok gépjármű- és személyforgalmának (vagyonvédelmi szempontból) hatékony szabályozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében, valamint rendezvények biztosításának szervezésében és végrehajtásában.

Állományunkhoz tartoznak: vagyonőrök fegyverkezelői vizsgával és alkalmassággal, kutyás biztonsági őrök, magánnyomozók több éves hivatásos gyakorlattal, valamint magasan kvalifikált (International Body Guard igazolvánnyal rendelkező) testőrök.

A 2013-2014. év fejlesztési tervei között szerepel többek között a technikai háttér további fejlesztése, a BS 7799 (BS ISO/IEC 17799) Információbiztonsági Irányítási Rendszer felépítése, valamint az AQAP dokumentumokon alapuló katonai minőségirányítási rendszer felépítése, a Lloyd’s Register EMEA általi auditálása, tanúsítása valamint működtetése. Továbbá egy átfogó program megvalósítását tervezzük a humánpolitika és a humán erőforrás gazdálkodás és képzés területein. Ennek keretében a teljes állományunk és a menedzsment továbbképzését tervezzük.

Célunk, hogy egyre magasabb szintű szolgáltatásokkal tudjuk segíteni megrendelőink munkáját, valamint emelni kívánjuk Társaságunk piaci részesedését.